program 2001: science + fiction / tudomány és fikció nemzetközi médiaművészeti kiállítás rejtett paraméterek Erdély Miklós négy filmje update 2.0 összeállítás az 1997 és 2000 között Németországban készült médiaművészeti munkákból tudományos fikció a médiaművészetben nemzetközi szimpózium Intermédia a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszék diplomakiállítása partnerek
Rejtett paraméterek
Hidden Parameters
Erdély Miklós négy filmje

C3 Galéria
2001. június 15- augusztus 28.

Erdély Miklós, a 20. századi művészet egyik legjelentősebb alkotója tizenöt évvel ezelőtt távozott közülünk. A hagyaték feldolgozása során, a nagyszámú filmes doboz, muszterek, filmmaradékok, kivágott vagy épp filmhulladékokból gyűjtött szalagok, 16mm-es hang és képfelvételek között az elmúlt év során megtaláltuk Erdély három korai, elveszettnek hitt filmjének reményeink szerint rekonstruálható, kétszalagos változatát, valamint a Herakleitosz töredék című, készülése idején több alkalommal vetített, Erdély Álommásolatok című 1977-es BBS-ben készült filmje utolsó részének verziójaként is értelmezhető ugyancsak kétszalagos munkáját. Az 1960-as, 70-es évek fordulóján készített montázsfilmek nagyrészt a televízió hulladékkosaraiban talált, Erdély által "tévészemétnek" nevezett filmkivágások újrafeldolgozásából, esetenként hozzáforgatott jelenetekből állnak (a Herakleitosz töredék kivételével), döntő elemük a hanganyag, azok a hangjátékok, melyek Erdély verseskötetében is közreadott írásainak hangfelvételei, Erdély Miklós, Altorjai Sándor, Szenes Zsuzsa, Kiss Endre, Veress Gizella, Rajczi Margit és mások közreműködésével.
A C3 Alapítvány Galériájában e művek bemutatására kerül sor, Erdély Miklósra emlékezve.


A filmek adatai:




Rejtett paraméterek
1968
16 mm, fekete-fehér, 22 perc
Bemutató: Kossuth Klub (?); Fluxuskoncert. Építők Művelődési Háza Irodalmi Klubja, Budapest XX. (Pesterzsébet), Ady Endre u. 90-92., 1969. febr. 24.: vetítése tervbe volt véve
Szöveg: Erdély Miklós: Rejtett paraméterek. in: E. M.: Kollapszus orv. Magyar Műhely, Párizs, 1974. 68-74., Reprint: Magyar Műhely, Párizs, Bécs, Budapest, 1991.

A hasonló című hangjáték alapján készült film.

      




Antiszempont
1970-71
16 mm, fekete-fehér, hangos, 14 perc
Bemutató: 1970 április 6
Szöveg: Erdély Miklós: Antiszempont. in: E. M.: Kollapszus orv. Magyar Műhely, Párizs, 1974. 78-82. Reprint: Magyar Műhely, Párizs, Bécs, Budapest, 1991.

Szintén a hasonló című hangjátékkal összefüggő munka, mely Erdély munkásságának felsorolásakor általában 1971-es dátummal szerepel. A bemutató 1970 április 6-án a budapesti I. kerületi Művelődési Házban volt a Rakparti esték 7. Fiatal költők, írók, előadóművészek fóruma c. rendezvény keretében. (A program-szórólap e címet nem közli.) A fennmaradt kéziratos feljegyzések szerint a szöveget követő film-szerkezet több részből állt, Möbius-filmszalagot, hurokfilme(ke)t és szüneteket is tartalmazott, főként talált filmsnittekből állt. A verset Kiss Endre szavalta, egyik részét (Nagytestű...) visszafelé mondva. Valószínű, hogy Erdély e bemutató után még dolgozott a filmen.


      




Új kávézó nyílt a Szamuely utcában
1972
16 mm, fekete-fehér, 11 perc
Szöveg: Erdély Miklós: Új kávézó nyílt a Szamuely utcában. in: E. M.: Kollapszus orv. Magyar Műhely, Párizs, 1974. 75-77. Reprint: Magyar Műhely, Párizs, Bécs, Budapest, 1991.

Az előző két filmhez hasonlóan a Kollapszus orv. kötetben publikált hangjáték-szöveg a film kiindulópontja.

      





Hérakleitosz-töredék
1976-77(?)
16 mm, fekete-fehér, hangos, 28 perc
Az ébrenlévőknek egy,/mégpedig közös világuk van,/míg szunnyadás közben mindenki/a sajátjába fordul. (Herakleitosz)
Sokat tapasztalt az ember./Sok égit már megnevezett,/Mióta beszélgetés lettünk/És hallani tudjuk egymást. (Hölderlin)

Az Álommásolatok című, 1977-ben a Balázs Béla Stúdióban készült, négy részből álló film utolsó részének korábbi, önállóan is vetített változata.

      




helyszín:
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
1014 Budapest, Országház u. 9.
Tel. (36-1) 488 70 70
http://www.c3.hu